Az emberiség eszmélésével egyidős, egyetemes jelképünk a kör ¡.
Mindig a kerek egészet, a teljességet mutatta. Az önmagába záródó görbe a kerek világot képezi. Lehet a földkerekség jele. Ábrázolásának szép példája a saját farkába harapó kígyó, a gyökeréhez visszahajló inda. A szászánida időkben az isten által avatott királyok vagy a győztes hadvezérek a teljes uralmat mutató, szalagokkal díszített koszorút kaptak.

Az ősi körtáncokban a befogadás–kizárás hagyományozója. Ha kört kerítek magam köré távol tartja tőlem a gonoszt, de be is zár ha nem ügyelek. Körüljárással védték a nehezen szülő nőt, az ifjú párt és a frissen vetett magot. A népi varázslásban frászkarikán bújtatták át a “frászos” (valamilyen görcsös állapot) csecsemőt gyógyulása végett. Ez a karika lehetett vesszőből font, vagy kilenc helyről kért, kilenc féle lisztből, szentelt vízzel kilenc napig gyúrt perecféle tészta, hogy hatásos legyen.

A régi Kínában az isteneknek ajánlott templomot kör alakúra építették, hiszen a gömb – a ránk boruló égboltozat – a kör térbe hajló kiteljesedése. Az égben lakó isteneknek pedig jár a tökéletes forma. Az Árpádok korában még nekünk is voltak körtemplomaink.
Ha az üres karika közepébe pontot teszek a Nap jelképe lesz belőle ¤.
Íjfeszítő őseink kötődése a Naphoz sokkal szorosabb a mainál. Fénye jelentette az életet, az Atyaisten által adott igazságot, a teremtő erőt. A Napban lakó istenbe vetett hitet a letelepült honvisszafoglalóknak tiltották a nyugati keresztények. Ezért elrejtették, és csak az értő szem találta meg a Fény jelét a pajzsokon, kapufélfákon, hímzéseken. Így örökíthető az ősi egyistenhit, a teremtőhöz kötődő vallás, ahol az Isten képe az ember számára a Nap.
A körbe tett pont lehet a Világ közepe is, ahová a kisbojtár szúrja a botját. A kerek világban Ő így mindig középen van. E pont körül forog a kacsalábon forgó vár. Innen nő ki a tetejetlen fa, melyen az avatandó táltosjelöltek igyekeznek felfelé. Itt sarkon is fordulhatunk ha úgy tetszik, de mivel ezt csak 180 fokkal sikeredhet már fel is osztottuk a kört két egyforma részre.
Ez az egyensúly y. 90 fokkal elfordítva a rovás us – ős (nemző, ősteremtő) ú jelét kapjuk. Nem baj, ha nem kerek, a lényegen ez mit sem változtat. Kínai formája a jing – jang-nak hívott őskép [. Az egymásba átforduló, egymásból induló ellentétei mindig egyformák, létrejön az egyensúly, mely a forgáskor, a forgástól is megmarad.
A körbe két átmérőt is rajzolhatunk. E köroszt-ó, egymást középen metsző vonalak a kerek világot osztják négy egyenlő részre Å. Mutatják a négy égtájat, a négy évszakot és ezzel az örök körforgást Ä. Rovásunk “f” hangzója is ilyen f. Fogalmi jele: föld. Ez az egyetemes ősjel is megtalálható a világ minden pontján, minden időben. Sziklafalba vésve, barlang falára festve fordul elő a legkorábbi időkből.
Ember alkotta tárgyakon díszítésként, írásként is látható. Ilyen írott, rajzolt cserép a tatárlakai amulett. Ez a kis agyagkorong idestova 6500 éves. A Kárpát-medencében készült, 1961-ben találták. A rajta lévő körosztó keresztről még nem tudjuk, hogy része-e a korong írásának, vagy csak négyfelé osztja a kerek világot.

Nála kicsit idősebb a Mezopotámiai tál aljára rajzolt vonalas forgókereszt. 7000 éves. Szépen látszik a jobbra forgó mozgás. Kis csóvája lendületesebbé teszi. Négykaréjos osztása megfelel az egyetemes ősjelnek.

Fiatalabb testvére a preszkíta kantárrózsa. A valamikori szerszámdísz is magán viseli a négyosztatú jelek minden tulajdonságát. Mozgását csak a hullámvonal mutatja, de középpontja és a négy forgó pont határozott. Vonalvezetése egyszerű, szépségét, fényét az eredeti aranylemez domborítása adta.

Szembetűnő hasonlóságot mutat a kelta forgórózsa. Egyenlő hangsúllyal bír a középpont és a négy forgópont, de a forgásban három kart növeszt mind az öt helyen. A kiterjedést, a növekedést szorgalmazza, a teremtés, teremtődés következő fokozatában, így a találkozásoknál levélbokrokat teremt. A hasonlóság természetes. A kelták is íjfeszítő nép lévén hasonlóan gondolkodtak a világról, a világ körforgásáról és a világ teremtéséről. A stílusjegyek kicsit megváltoztak, de a lényeg ugyan az maradt.

A korban következő életkerék szkíta emlék. Ez is lószerszám dísze volt. Az eredeti domborított aranylemez valószínűleg szíjosztó rózsa takarólemeze lehetett. Akár össze is téveszthetnénk egy hazatérés korabeli domborított koronggal. A vonalkázott díszítés már előképe a palmettás, indás jelrendszernek. Ez a lófejes svasztika (szanszkrit: boldogság, termékenység) is az élet körforgását mutatja.

Ha az életkerék növényi díszbe öltözik tekerőlevélnek is hívja a magyar néplélek. Lepedőszél hímzésein, inggalléron, ágytakarón, fafaragáson előfordulhat a perdületet, lendületet, átváltozást mutató inda és levél motívum.

Ez az ismert alakzat a cselekvés megidézője. Összességében a bezártság vagy nyitottság mutatója, a bent vagy a kint képe. Jelöli az ember és a természet kapcsolatát.
Saját maga forgáspontjait az ember ritkán látja. A könyöke hátul van, nincsen szem előtt. A térde fordul még, de az is csak egy felet. A kettő együtt ad egy egészet, így lesz olyan mint a négyes forgó. Olyan mint a bal oldali, a hazatérés idejéből való dunaalmási indás-palmettás hajfonatkorong. A jobb oldali is indás, levele is van mégis “rossz”, nem teljes. Nem azért mert az ötvös elrontotta a csekeji korongot. Akkor romlott el amikor az ördög részt kért a teremtésből. Ő is akart tenni valamit, de a folyamatba rosszul “tette be a lábát”, így lett a háromkaréjos életkerék ördögtérgyes. Hogy kilóg a sorból! Persze az ördög térde lehet akár az öreganyám – aki talán boszorkány – térde kalácsa. Manapság is gyakran emlegetjük bosszúsan ha valami nem sikeredik.
A három osztatú régi motívumok nagyon ritkák. Kirgiz nemezszőnyegeken láthatók akkor, ha a teremtés egy turpisságát akarják jelölni.

Természetesen a hazatérő magyarok sok szép teljes korongot hagytak ránk.
A biharkeresztesi az egyik legszebb. A csúcsaival befelé forduló, de azért forgó palmettái a megrendelő vagy a készítő zárkózottságát idézi.

A “teremtés” folytatódott később is. Pásztorfaragások, portartó szaruk mutatják ezt. Kör formájuk, határozott forgáspontjuk és a kört négyfelé osztó mintázatuk ugyan arról mesél. Az élet megújulásáról, a körforgásról. A sűrű vonalkázás erőt ad a mozgásnak. Ettől a sok kis vonaltól ilyen nagy hatásúak a hazatérés korának palmettás csokrai is. (Ma is alkalmazzuk ezt a módszert, ha egy rajzban ki akarunk emelni valamit. Csak most németesen sraffozásnak hívjuk.) Az alábbi kampóskereszten szépen látszik a kettős hatás. A központi forgást fékezi a külső nyúlványok ellentétes mozgása, a visszatartó erő.
A forgórózsák szép díszei a tükröknek is, hiszen helyenként a sugárzó Napot jelenítik meg, a tükör pedig a Nap földi mása. Mutatja ezt a karcolt életkerék is, csak el kell “olvasni”. Akár hányat is fordult a világ az ősidők óta, az ember a számára lényeges dolgokat ugyan úgy jelöli akármelyik részén is élt, él a földnek, akármikor.

A múlt század első felében egy gonosz ember rossz célra használta ezt a nagy erejű ősi jelképet. Nemzedékek kellenek hozzá, hogy az emberiség ezt elfelejtse.

Teremtünk a mindennapjainkat élve úgy, hogy észre sem vesszük. Teremtünk akkor is amikor ünnepre készülünk, piros tojást festünk (kakastaréjos, rákfarkas).
Egyre többen megtanultuk, hogy miért olyan, miért úgy van jól festve ahogy a régiek csinálták, hogy minden vonal a helyén legyen, hogy értelme legyen.
Mi már így adjuk tovább.

Győr, 2006. augusztus 27. Lejegyezte: Grubits Aranka

Felhasznált irodalom:
A magyarság tárgyi néprajza
Huszka József: Turáni magyar ornamentika
Kabay Lizett: Kulcsképekhez kulcsszavak
Molnár V. József: Vázlat a természetes modellezéshez
Torma Zsófia: Sumér nyomok Erdélyben