Mégpedig a legszebb ábrázolású, a rakamazi hajfonatkorongon lévő.

 

Ez a csodálatos régészeti lelet jellemzően a hazatérés korának hagyatéka. Szemet gyönyörködtető ábrázolása a Nap madarának, a sólyomnak. Férfi jelkép ez a nemes vadászmadár. Ezért is kapták a lányok nővé érésük idején, hogy egy ágú varkocsukat díszítse. Ha párra leltek, tőle kapták a hajdísz párját, mert ekkor már két ágba fonták copfjukat jelezve – már nem vagyok egyedül. Nos a páratlan szépségű rakamazi korongnak is bizonyára ezért van párja – bár mindig csak egyes számban emlegetjük. Érdemes összehasonlítani a két aranyozott ezüst korongot.

A hasonlóság nagy. Első ránézésre szinte egyformák. Jól látszik az erre való törekvés. Mindkettő két fiókát visz. Mindkettő értelmes, gondolkodó – mutatja a fejtetőből sarjadó palmettás ág. Üzenetet is hoz mindkettő – és itt a legszembetűnőbb különbség – a jobb oldalinak nem sikerült a csőrébe “tenni” az ágat, mögé sikeredett. A lényegen ez nem változtat. Vonalvezetésük picit eltér. A fény – árnyékkal való játék, a vésett és poncolt díszítés mindkettőnél megvan. Nem hiányozhat a palmettásnak nevezett növényi motívum és a már – már ugyanilyen növényre hasonlító kiterjesztett szárny. Nos a vésett szélű palmettában van aki víztároló, buja növényzetet, van aki éppen nyíló páfránylevelet lát. Huszka József – nyílván a vonalkás szél miatt – rojtoskendőnek hívja a honfoglalás korának jellemző növényi mintázatát. Ezt a fénnyel is ékes királyi madarat nem véletlenül ábrázolták időnként koronával a fején. Bizony királyi madár, királyok jelképe. Mutatja ezt a Képes Krónika is.

Korban visszafelé haladva elsőként Árpád vezér, Álmos fejedelem és Atilla nagykirály hordozzák pajzsukon.

A hunok vörös zászlaján is Turulmadár őrködik. A misztikus lényről így ír Kézai Simon: “Atilla király címere pedig, melyet saját pajzsán viselni szokott olyasforma madár volt melyet ma turulnak nevezünk.”
Mi is az a turul? Nos a turul igazi madár. Ma kerecsensólyomnak hívjuk. Egyetlen élőhelye manapság a Kárpátmedencében van. A – főleg női sírokból előkerülő – régészeti tárgyakon is jól felismerhető, azonosítható. “Sólyomfoga” van, ami csakis és kizárólag a kerecsensólyom sajátja. Csupasz a lába, az összes többi ragadozó madár lába tollas. Egy dolog hibázik: füle van a madárnak a némelyik fellelt tárgyon. És nem tollból mint a fácánnak vagy a bagolynak. Hanem változóan, hol kutyáé, hol lóé vagy éppen macskáé. Hogyan lehet ez? A dolog egyszerű! A turulmadár jelkép. Eleinknél is az volt már a szkíta időkben is. És mivel az “igazi” turult senki sem látta, mindenki csak hallott róla (a fülével),az alkotóművész ötvösmester ezt úgy jelezte, hogy fület adott a madárnak.
Ezt láthatjuk a nagyszentmiklósi női asztali készlet egyik kannáján is. Hasonló füles madarakat ma is felfedezhetünk egyes lapos hímzéssel díszített népművészeti tárgyakon. Sajnos a hímző nem tudja, hogy akár füles madarat, akár beszélő madárkát varr miért így csinálja. “Így kell!” Így tanulta a nagyanyjától.

A NIMRÚD ősapát jelző Turulmadár tehát a leszármazottaira figyelő, rájuk vigyázó, égbeköltözött ősteremtő megszemélyesítője. Őt követik a vándorok, Ő mutatja a helyes irányt. A végtelen síkságon élő népek olyan jelképet választottak, melyet gyakran láttak, ismerték. A sólyom a magasból jön így könnyen válhatott az égiek küldöttévé. Az ázsiai népek mindegyikénél szent állat. Szépen mutatja ezt az ordosi hun korona, ahol az égi állat legyőzi a gonoszság képviselőjét a farkast.

Ezt a két részből álló fejedelmi ékszert valaha bőrsisakra szerelve viselték. Ide kívánkozik egy ujgur néprege: “…réges-régen uralkodójuk halálakor az ujgurok nem tudtak az utódban egyetérteni. Ekkor megegyeztek, hogy elengedik a “behit kuxi”-t (kusi), azaz a boldogság-madarat, és akinek az a fejére száll, az lesz a kán. A várományos előkelők a város terén egyre – másra futkostak a röpködő madár alatt, szállna az rájuk. A madár azonban a tér szélén, magában üldögélő szegény fiú fejére szállt le. Így ő lett a választott. Bölcs és vitéz kán lett belőle, alatta gyarapodott a nép.” Az uralkodót választó madár regéjének korai előképe az ordosi hun korona türkizes aranymadara. Tudnunk kell, hogy a kínai források az ujgurokat a hunok távoli leszármazottainak ismerik.
Ha időben még utazunk egy kicsi a távoli múltba, a pártus királyok fején ugyan így megtaláljuk a turulos koronát.

Megtaláljuk magát a madarat is koronával és “füllel” együtt.

A szászánida uralkodók is tisztelték a királyi madarat, akit ők sem láttak soha, mindig csak hallottak róla. Így is ábrázolták egy ezüst tálon. De neki már ragadozó mancsa és tépőfogai is vannak, hiszen hamarosan a szkíta időszakba érünk.

A szkíta ötvösök mesterei a mitikus állatábrázolásoknak. De maradjunk a ragadozó madaraknál, a sólymoknál. Ez a csupacsőr, csapaszem madárfej más nem is lehet csak kőből faragott turul. És csak a fejét ábrázolják, hiszen minden számukra fontos tulajdonságát itt tudják láttatni. Ugyanúgy mint fogas-csőrös társánál, aki csak kerecsensólyom lehet.

A test és a lábak ábrázolása most nem fontos.
Nem fontos a következő táltosmadárnál sem, aki minden bizonnyal egy bot végén volt, hogy csörgőjével segítse gazdájának az ősök megidézését.

Minden dicséretet megérdemel a régi-régi ötvösmester, aki egy turulban az őt segítő őst életre hívta, mert ez az egynek látszó madár bizony öt madár és egy lábait maga alá kapó kérődző patás. A szkítáknál is szent állat volt a szarvas. A női ősszülő jelképe, a mondabeli turulmadár párja. Így már meg is van a nemzetségalapító őspár, a dinasztia alapítók, egy nemzet teremtői. A jelképek világában ellenségük nincs, gyermekeiket úgy nevelik, hogy hősökké válhassanak, ha kell. Ezáltal a nemzet biztonságos hazát lel. “De hol van most az ékszerei helyett lázadó fiaira büszke anya? És hol vannak ezek a fiúk?”

Lejegyezte: Grubits Aranka
Győr, 2006. augusztus 20.

Felhasznált irodalom:
Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai II.
Érdy Miklós: A hun lovastemetkezések
László Gyula: Hunor és Magyar nyomában
Révész László: Emlékezzetek utatok kezdetére…
Varga Géza: A magyarság jelképei