Gondolatok a magyar nemzet küldetéséről II. rész

/, Kultúra, Vallás/Gondolatok a magyar nemzet küldetéséről II. rész

Gondolatok a magyar nemzet küldetéséről II. rész

oldalválasztás  1.   2.  3.

Mindaddig, amíg Magyarországon az írott törvények, és jogszabályok szövevényes tömege helyett a szokásjogon, és a világ fejlődését, valamint a szokásjogot figyelembe vevő írott törvényeken alapult a társadalom élete, lehetőség volt töretlenül megőrizni a magyar származástudatot, küldetéstudatot, és az ezzel szerves egységet alkotó ősi műveltséget.

Az I. részben már említett Habsburg uralomra jutásig a megőrzés csorbítatlanul  működött, ettől kezdve pedig folyamatos, tudatos romboló erőknek volt, és van ma is kitéve. A magyarság ezt éli meg immár közel ötszáz esztendeje, és a vele szemben kifejtett összeroppantó erő ellenére ezen évszázadok alatt is megmaradt magyar nemzetnek.

Tudatosítani kell, hogy a magyar a Kárpát-medence egyetlen államalkotó ősnépe, és minden ellene ható erő dacára a Kárpát-medencén belül ma is a legnagyobb lélekszámú.

Kell legyen magyarázat, hogy miért vészeltünk át megsemmisítő erejű történelmi viharokat, melyeknek a jelen évtizedekben zajló folytatását érzékeljük „békés” mindennapjainkban erkölcsi, szellemi lezüllesztésként, egészségügyi ellehetetlenítésként, és vagyoni kifosztásként.

A magyarázat (Figyelem! Ennek a szónak a gyöke az, hogy „magyar”, ez nyelvünk számtalan csodája közül egy!) az ősi örökségként őrzött, Istentől eredő küldetés, melyet eredete miatt lehetetlen megtagadni. A lezüllesztés, ellehetetlenítés, kifosztás irányítói ezzel az eszköztárukkal természetesen a megtagadásig akarnak juttatni bennünket. Ennek érdekében számtalan módon csonkították már meg a magyar szellemet.

Küldetésünket nemes egyszerűséggel, de annál telítettebb tartalommal megfogalmazhatjuk gyógyításként. Saját magunkon kell kezdenünk, s ennek példamutató ereje lesz az alap más nemzetek erkölcsi megújulásához is, hiszen kétségtelen tény, hogy a Föld társadalmainak erkölcsi alappillérét az élősködők másutt is veszedelmesen, tudatosan sorvasztják.

Saját magunk meggyógyítása ígérkezik a legnehezebb feladatnak, áldozatos, kemény munka lesz. Ennek oka az, hogy amit gyógyítani kell, az a saját erkölcsünk, saját magunkról szerzett tévutakra terelt tudásunk, s ehhez meg kell szabadulnunk a ránk telepedett napi szintű tudatmódosítás hatásától.

Saját erkölcsünk gyógyulása rögvest megkezdődik, amint megértjük, hogy az alapcélhoz, az emberhez méltó életben maradáshoz a káini elv (a nálam jobbat elpusztítom, hogy előbbre jussak) helyett a Hunor-Magor-i szemlélet segít hozzá: a nálamnál jobbal kölcsönösen segítjük egymást, hogy még jobbak legyünk.

Mindehhez önkritika, és a közösség erejébe vetett hit kell. Az önkritika embert próbáló folyamat, a közösségi szellemet pedig az gátolja, hogy szándékosan hozzászoktattak bennünket a „majd valaki eldönti, valaki megszervezi, valaki végrehajtja” elváráshoz, amely nagyon kényelmes álláspont. S ha a végeredmény kedvezőtlen lett, akkor hivatkozni lehetett mindenféle körülményre, meg az úgynevezett másik oldalra, amely csak akadályoz, ellenez, és így tovább.

Ezek után rendkívül nehéz arra ráeszmélni, hogy mások befolyásolhatatlan döntései helyett a magunk összehangolt kezdeményezései vezetnek az életünket szolgáló eredményre, amikor ügyeink rendbehozataláról, majd mindennapi működtetéséről van szó.

A magyarságról szerzett tudásunk gyógyítása is összetett feladat. Az évszázadok óta tartó hamisítás, elhallgatás módszere a hivatalos történettudománynak jelenleg is sajátja. Ennek súlyos következménye a nemzetünkkel kapcsolatos tájékozatlanság, hamis tudás, amelynek fenntartása, és a káini elv sulykolása az érdeke ezen elv képviselőinek.

Minden ellene ható folyamat dacára maradtak még azonban a magyar nemzet küldetését belátó, és átélő emberek. Elegen ahhoz, hogy beinduljon a gyógyítás folyama, amelyet, ha a Hunor-Magor-i erkölcs szellemében minden lehetséges eszközzel támogatunk, akkor hozzájárulunk a gyógyuláshoz. Fontos ismét kitérni arra, hogy a gyógyítást annak passzív elvárása helyett („majd valaki…”), csakis tevékeny közreműködéssel tudjuk segíteni. Ehhez emberek kellenek, akikhez odafordulunk, és megismertetjük velük mindezt. Ők is megteszik ugyanezt másokkal, és így tovább. A megsérült élő szervezet is valahogy ilyenformán gyógyul. Gyermekeink a jövőt csak a hiteles múltunk, és a küldetésünk megismerése után lesznek képesek emberhez méltóan alakítani és élni. Látható, hogy a gyógyítást a társadalom alapjában, a családban jó elkezdeni, és folytatni kifelé. Felülről ne várjuk, ez tévút. A Magyarok Szövetsége az a mozgalom, melyhez csatlakozva a gyógyításhoz és a gyógyuláshoz megszerezhetjük az ismereteket, s tevékenyen hozzá is járulhatunk.

A magyar társadalom, mint megsérült élő szervezet hozzálátott hát a saját gyógyításához. Küldetésünk életre kapott.

 

Fejes István

oldalválasztás  1.   2.  3.