A nagyigmándi úgynevezett meteorit, vagy bikakő régészeti emlék lehetséges története.

A kő jelenlegi helye a nagyigmándi idősek otthonának udvarán van. A falu főutcáján lévő épület, ami régen járásbíróság volt. Az épületnek és udvarának tatarozása 2014-ben történt. Akkor a “követ” és környezetét is megszépítették.
A kő múltbéli története ismereteim, illetve a helyi lakosságtól összegyűjtöttek szerint a következő:
A kő eredetileg a Nagyigmánd falu Ny-i részén lévő Csanak-puszta fölötti dombon volt. A dombot a helyiek kövecsesnek hívják. A hely a Pannonhalmi apátság terület-nyilvántartásában Bálványos néven szerepel.
A követ a Bálványos dombról az 1890-1900-as évek körül húzatták le Csanak pusztába, a puszta országúti bejárójánál lévő feszület mellé. Az országútról a pusztába bevezető út – kb. 200 m – mindkét oldalán szederfák voltak ültetve, fasoronként. A kő és tartozékai – két kisebb kő – a pusztába az országútról bemenvén a bal oldali fasor 2., 3. szederfája mellett volt, a feszület szomszédságában.
Az 1970-es évek elején a Bábolnai Állami Gazdaság Csanak pusztát átvette teljes jogú használatra. A puszta épületeit – istállók, cselédházak – teljes egészében lerombolták, s helyükre egy teljes értékű, zártrendszerű baromfitelepet építettek. A tereprendezéskor a követ a feszülettel együtt, az országút melletti árokba – a bejárat mellé – tolták. A feszület – vasbeton alkotás – később az árok tisztítása miatt átkerült – törött állapotában – a vasúti sorompó észak-nyugati oldalán lévő sefű-sefa bokorba.
Ezek az előzmények, mikor bekapcsolódtam a kő kutatásába. Sárközi Sándor banai – később bábolnai – lakos, mint nyugdíjas, az 1980-asévekben sokat foglalkozott Nagyigmánd és térsége múltjával. Ő hívta föl a figyelmemet a kőre. Átadta ismereteit, levelezéseit, melyeket a tatai és Bp.-i múzeumokkal folytatott. A kővel kapcsolatban a muzeológusok egyöntetű véleménye: természetes képződmény. Sárközi Sándor kutatásai alapján rendületlenül kitartott, hogy a kő egy történelmi korból, a területen élt magyar, vagy ahhoz társult nép szakrális emléke.
Fontosabb szempontok állítása alátámasztására szerinte a következők:
Csanak puszta fölötti terület a Pannonhalmi Apátság nyilvántartásában Bálványos néven szerepel. Anonymus, a névtelen jegyző írja, hogy Árpád vezérrel a honvisszafoglaláskor hét kun vezér is jött a Kárpát-medencébe. Ezek egyike Ketel vezér volt, aki Komárom környékén telepedett le. A kunok más, a magyaroktól részben eltérő vallási szokásokkal rendelkeztek. Mint természeti népeknél a foglalkozásból eredő hitvilági hatás jobban érvényesült. Ez a legeltető állattartás következménye. Ennek eredménye lehet a szarvasmarhát, mint a foglalkozás legfőbb értékét megörökítő, megjelenítő szobor, más népek, illetve vallások tekintetében bálvány. Ez főleg a kereszténység elterjedése – római kereszténység – után, annak meghatározása következtében került be a köztudatba. Tudjuk, hogy István király halála után ezeket a király által – római hatásra – ledöntetett emlékhelyeket a nép újra fölállította. Tehát nem biztos, hogy ezek a mások által pogánynak nevezett szkíta fajú – magyar, hun, avar, kun, stb. népek nem tartották meg ősi hitüket, vallásukat, az életet adó Fény, az igazi Jézusi hitet. Bizonyság, a Ketel – Katapán – Koppány nemzetség szakrális helye: Koppánymonostor. (Ugyanez volt Somogyban, Somogyváron Koppány vezér monostora).
A fentiek ismeretében kapcsolódtam be az 1980-as években a szobor kutatásába. Legelőször a helyi lakosok körében kezdtem el kutatómunkámat. Fölkerestem azokat a személyeket, akik még az 1900-as évek elején Csanak-pusztán születtek, ott éltek az államosításig, az 1950-es évekig. Így tudtam meg, hogy a szobrot – kb. 1 t-s követ – fatalpakon az előzőekben említett Kövecses -, vagy Bálványos dombról 4 cug ökörrel – 4 x 4 pár – vontatták le a pusztába, az 1800-as évek végén. A vontatásban, mint kisbéres részt vett Gellér nevezetű, aki kérdezésemkor már 90. évei felé járt. De ugyanezeket mondták el a többiek is: Kugli, Pataki, Oláh családok még élő tagjai is. Oláh László, aki kisgyerekként Csanak-pusztán nevelkedett az 1930-as években, elmondta, hogy a nagy kő mellett volt két kisebb kő is. Az egyik lófejhez volt hasonlatos, amit fölállítottak és azon lovagoltak. A másik kisebb kő egy egyenes, ferdevégű kő volt.
Megvizsgálva a kő – szobor – eredeti helyszínét, azt a következtetést vontam le, hogy azért húzatták el a több évszázadon keresztül állott helyéről, mert talán útban volt az akkor elterjedőben lévő gőzekés talajművelésnek. Vagy egy másik föltételezhető szempont – és ezt is valósnak vélem, mert akkor terjesztették el a meteor kő változatot is – pedig a katolikus tanok egyeduralkodásának bizonyítása. Mégpedig az, hogy – kiváltképpen egy katolikus birtokon – itt semmiféle más hitű vallás, vagy netán bálványozás nem létezhetett. Kizárva és nem gondolva a fentebb említetteket, hogy nem vallási bálvány, hanem egyszerű állat-, vagy foglalkozásból eredő tárgyról van szó. A meteorit elmélet annyira elterjedt, hogy Nagyigmándon kutatásaim idején csak ezt a változatot mondták, a bálványt senki sem említette. Mindezekhez hozzátartozik még az a tény is, hogy a környező településeken is a meteorit elvet mondták. (Bábolnán, Banán, Kocson, stb.) Ezekből kitűnik, valakik – katolikus egyház – nagyon alapos, elterelő terjesztést végeztek, saját céljaik érdekében.
A megszerzett, fentiekben ismertetett ismereteim alapján tértem át egy másik bizonyítást adó tényre, hogy kizárjam a meteoritkő elméletet. Ez pedig a környezeti elnevezések. Egyik ilyen a Bálványos határrész – domb – elnevezés. Másik: Kara-buka. Kara-buka puszta Csanak-pusztával szomszédos. Kara az ősi szkíta, s abba tartozó kun nyelvben is feketét jelent. Buka pedig: bika. Tehát kara-buka jelentése: fekete bika. Ennél nagyobb bizonyíték nem kell, hogy a kő nem meteorit. Továbbmenve, Csanak-puszta elnevezésből a csanak szintén egy másik bizonyíték. Csanak szó – szintén az ősi szkíta nyelvekben – ivóhelyet, ivóedényt jelent. Csanak-pusztával szemben, a vasút túloldalán lévő réten egy természetes forrás volt. (Az 1980-as években még működött). Diószegi Sámuel őstörténet-kutatótól tudjuk, hogy a természeti népek, melyek a szkíta, hun, avar, magyar népcsoportokba tartoztak, emlék, – temetkezési helyeiket vízfolyások, vízforrások átellenében állították föl. Megemlíthető még bizonyítékként az Igmánd elnevezés is. Igmánd négy vízfolyás találkozásánál lévő hely. Mocsaras hely, tehát Híg-mány. A kifejezés végén lévő “d” hang a birtok- viszonyra utal. Tehát egy mocsaras területé. (Vesd össze: Diós-d, Sáros-d, Köves-d, Da-d, Bok-od, Dörög-d, stb.) A megnevezés elején lévő “h” hang, mint lágy hang, idővel lekopott. A fentiekben ismertetett bizonyítékok tehát a helynevek utániak. További bizonyítékok a tárgyiak. Mint említettem Oláh László egy lófejhez hasonlón lovagolt gyerekkorában, mely a bikatest mellett volt. Megvizsgálva a bikatestet alul, hátul és alul elől mélyedések vannak. E mélyedésekbe illeszkedtek a kisebb kövek. A lófejhez hasonló a bikatest hátsó lába – sonkája -, míg az egyenes, ferde végű az elülső lába. Ha így fölállítva tüzetesen megvizsgáljuk a bikatestet, előtűnik az orrkarikája is. Megkaparva a kő fölszínét, a mélyedésekben még mindig található fekete festékmaradék. A muzeológusok – szakmai hiányosságaik, képzetlenségük miatt – csak azt mondogatták, ha nem meteorit, akkor természetes képződmény.
Megint utalnék Diószegi Sámuelre és más hasonló nagy tudású magyar őstörténet-kutatókra, akik szerint az ősi jelképeket szobrokat – úgy kell fölállítani, hogy azokat a természetből elvéve a legkímélőbb – legkisebb alakítással – lehessen a célnak megfelelő módon kialakítani. Ilyen a bikatest is. Az egész lénye – látképe – híven tükrözi alakját. Különösen még így lábak nélkül is – pld.: a hát íve, az orr rész. Ezeknél nagyobb tárgyi bizonyíték a helynevek mellett azt hiszem tovább nem szükséges az igazság érdekében. Meg kell még említeni az eredeti fölállítási helyet is.
Itt, több ezer évet kell visszamennünk a szkíta-fajú népek Kárpát-medencei élettörténetében. A Kárpát-medence hely- és vízrajza több mint tízezer év távlatában – utolsó jég, vagy vízözön korszak, – mesterségesen lett kialakítva az itt új életet beindítók által, számukra megfelelő életkörülmények szempontjából. Ilyen kialakítás Nagyigmánd mellett, Csanak-puszta fölött a Bálványos domb melletti Ördög-hegy. ÖR – D – ÖG , tovább: UR – D – UG . Akár az ŐR, akár az UR kifejezést vesszük, a “D” birtokviszonnyal összevetve őrző, vagy uralkodó hely. Ennek taglalása más helytörténetre vonatkoztatható munka kapcsán lehetséges. Itt a Kara – buka kapcsán csak annyi jegyzendő meg, hogy akik a Kövecses, vagy Bálványos dombra az Ördög-hegy mellett állították föl emlékművüket, – tisztában voltak az itt élő szkítafajú elődnépek több évezredes jelenlétével és azok kiképzett élőhelyeivel. Vagyis nem sértették meg az ősi törvényeket.
Ennek a korszaknak elnevezéseit mutatják szűkebb környezetünk dombvonulatai, az azok melletti helynevek. Ilyen a Győrtől Tatáig húzódó táj, melynek egyik része az Ördög-hegy, vagy Győrtől a Bakonyig terjedő Sokoró-dombság, melynek egyik tagja Hétság-hegy (Écs és Ság), Pannonhalma. Megemlíthető még ugyanebbe az időszakba tartozó közeli hely, Kaj-án-d, Kocs is. Ezek az elnevezések az évezredek múltjában megőrződtek, csak magyarul értelmezhetőek. Mutatják a magyar nyelv és a magyarság évezredekre visszamenő Kárpát-medencei múltját. Egy kis vázlat a fölállított bikatestről:

Utóirat: Nem kerülne nagyobb költségbe elkészíteni az eredeti állapotnak megfelelő két lábat. Ezt akár melyik oldalról nézzük – bálvány, foglalkozási, népi műveltségi emlék – a községnek egy olyan ritkaságszámba menő emléke, amely nem mindennapi sem helyileg, sem pedig a környéket figyelembe véve.

Kelt: Bana, 2015. január hó.
Mészáros Árpád, Tel: 06-20/457-1260 mizarpi@gmail.com